Szó
esett már a blogon, hogy mennyire hajlamosak
vagyunk virtuális világunkba burkolózni, mintha már már két párhuzamos életünk
lenne, az egyik a valóság, amelyet rajtunk kívül nem ismer igazából senki, vagy
még mi sem, s egy kirakatdolog amelyet a különböző internetes felületeken
mutatgatunk a nagyközönségnek. Biztos mindenkivel megesett már, hogy vágyakozva
nézegette ismerősei nyaralásáról készült fotókat, elképedve mustrálta az északi
fekvésű irodájából, hogy gyöngyözik a hűtőből kivett ital a Hawaii nyárban, na
és ne felejtkezzünk el az ideális családi képekről sem, amin a papa, mama,
csemete tökéletes dekorációjú ikeás bútorokkal felszerelt szobarészletben
pózolnak, vagy inkább igyekeznek természetesnek hatni. Ezek valahogy mind akkor
bukkannak fel a hírfolyamodban, amikor a legnyomorultabbul érzed magad, mikor
túlórázol (de akkor miért netezgetsz??ejha), mikor szemernyi esélyed sincs
pillanatnyilag a családalapításra, vagy mikor egyedül koccintasz a magánnyal
egy szilveszteri estén, mikor már mindenki bejelentkezett a facebookon kis
trendi csillogó miniruhában.
S
akkor meg lehet jegyezni ezen a ponton, h savanyú vagyok, meg irigy, fáj a
mások boldogsága, ahelyett, hogy magamba néznék és változtatnék, hogy nekem is
legyenek frappáns képecskéim, itt másokat kritizálok. Hát nem is védekezem.
Hadd éljék életüket virtuális berendezésben, pozícióban tovább. Azért senki ne
keseredjen el, ha ugyanilyen frissítésekbe ütközik, és ne gondolja azt, hogy
sehova sem halad az élet csak ezekre a tökély helyzetekre alapozva.
Nem
vagyok nagy ajtócsattogtató a neten, használom persze az egyik legismertebb
szociális hálót a facebookot, de nem osztok meg naponta több játékot,
bejegyzést, és csak néhány képet teszek fel magammutogatóba. Persze ez nem azt
jelenti, hogy ez a normális hozzáállás, Isten ments, nem kioktató jellegű írást
terveztem. Szóval már jó egy esztendeje ugyanaz a profilképem, amelyen két
ennivaló kis lurkóval szerepelek, akik nem saját tulajdonomat képezik
sajnos.(hoppá, én is más tollaival ékeskedem) Most jöhetne jogosan a beszólás
magamnak, hogy de én is kijátszottam az egyik leghatásosabb lájkgyűjtő elemet,
mert azt mindenki tudja, hogy kisgyerekkel és kisállattal lehet a legbusásabb
tetszikeket bevonzani. Részigazság. Imádom őket. Nem olyan rég összefutottam egy kellemes
társaságban egy baráttal, aki közös ismerősünk rám vonatkozó pozitív véleményét
tolmácsolta felém, és megjegyezte, úgy mellesleg, hogy az illető azt is mondta,
hogy van két gyerekem. Külső segitségre volt szükségem, hogy megfejtsem e tévhitet,
aztán a barátok kacagva világítottak rá, hogy hát a profilképed..tudod. Nem
volt szándékomban tisztes családanyaként tetszelegni senki előtt, de most
legalább megértettem, hogy nagyon szingli állapotomban miért nem irt rám senki
ellentétes nemű egyed, mig másoknak csak úgy záporoztak a meghívások.
Egyik
este unalmamban megtaláltam egy képet, amin egész profin ki voltam sminkelve,
gondoltam egy nagyot, s updateltem az adatlapom. Csak úgy záporoztak a lájkok,
pedig az is én voltam, csak lemeszelve, és érkeztek a kommentek. Amikor már eljegyzési
fotónak titulálták, épp sok boldogságot nem kívántak az egybekeléshez, miután
megszólított pár rég elfelejtett emberke a múltból, akiknek a második kérdésük,
harmincon felül is az volt, hogy : van pasid, gyorsan töröltem a szebbik énem.
Barátnőm nevetve csak ennyit mondott a történtekre: hát döntsd el mi akarsz
lenni tisztes anyuka vagy díva.
Nem
könnyű. Inkább fantomkodom.
Fantomkodni..a szép féjszbúk kék ege alatt..ejj-ejj :P :D
VálaszTörlés