Díva legyek, ne....

Szó esett már a  blogon, hogy mennyire hajlamosak vagyunk virtuális világunkba burkolózni, mintha már már két párhuzamos életünk lenne, az egyik a valóság, amelyet rajtunk kívül nem ismer igazából senki, vagy még mi sem, s egy kirakatdolog amelyet a különböző internetes felületeken mutatgatunk a nagyközönségnek. Biztos mindenkivel megesett már, hogy vágyakozva nézegette ismerősei nyaralásáról készült fotókat, elképedve mustrálta az északi fekvésű irodájából, hogy gyöngyözik a hűtőből kivett ital a Hawaii nyárban, na és ne felejtkezzünk el az ideális családi képekről sem, amin a papa, mama, csemete tökéletes dekorációjú ikeás bútorokkal felszerelt szobarészletben pózolnak, vagy inkább igyekeznek természetesnek hatni. Ezek valahogy mind akkor bukkannak fel a hírfolyamodban, amikor a legnyomorultabbul érzed magad, mikor túlórázol (de akkor miért netezgetsz??ejha), mikor szemernyi esélyed sincs pillanatnyilag a családalapításra, vagy mikor egyedül koccintasz a magánnyal egy szilveszteri estén, mikor már mindenki bejelentkezett a facebookon kis trendi csillogó miniruhában.

S akkor meg lehet jegyezni ezen a ponton, h savanyú vagyok, meg irigy, fáj a mások boldogsága, ahelyett, hogy magamba néznék és változtatnék, hogy nekem is legyenek frappáns képecskéim, itt másokat kritizálok. Hát nem is védekezem. Hadd éljék életüket virtuális berendezésben, pozícióban tovább. Azért senki ne keseredjen el, ha ugyanilyen frissítésekbe ütközik, és ne gondolja azt, hogy sehova sem halad az élet csak ezekre a tökély helyzetekre alapozva.

Nem vagyok nagy ajtócsattogtató a neten, használom persze az egyik legismertebb szociális hálót a facebookot, de nem osztok meg naponta több játékot, bejegyzést, és csak néhány képet teszek fel magammutogatóba. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez a normális hozzáállás, Isten ments, nem kioktató jellegű írást terveztem. Szóval már jó egy esztendeje ugyanaz a profilképem, amelyen két ennivaló kis lurkóval szerepelek, akik nem saját tulajdonomat képezik sajnos.(hoppá, én is más tollaival ékeskedem) Most jöhetne jogosan a beszólás magamnak, hogy de én is kijátszottam az egyik leghatásosabb lájkgyűjtő elemet, mert azt mindenki tudja, hogy kisgyerekkel és kisállattal lehet a legbusásabb tetszikeket bevonzani. Részigazság. Imádom őket.  Nem olyan rég összefutottam egy kellemes társaságban egy baráttal, aki közös ismerősünk rám vonatkozó pozitív véleményét tolmácsolta felém, és megjegyezte, úgy mellesleg, hogy az illető azt is mondta, hogy van két gyerekem. Külső segitségre volt szükségem, hogy megfejtsem e tévhitet, aztán a barátok kacagva világítottak rá, hogy hát a profilképed..tudod. Nem volt szándékomban tisztes családanyaként tetszelegni senki előtt, de most legalább megértettem, hogy nagyon szingli állapotomban miért nem irt rám senki ellentétes nemű egyed, mig másoknak csak úgy záporoztak a meghívások.

Egyik este unalmamban megtaláltam egy képet, amin egész profin ki voltam sminkelve, gondoltam egy nagyot, s updateltem az adatlapom. Csak úgy záporoztak a lájkok, pedig az is én voltam, csak lemeszelve, és érkeztek a kommentek. Amikor már eljegyzési fotónak titulálták, épp sok boldogságot nem kívántak az egybekeléshez, miután megszólított pár rég elfelejtett emberke a múltból, akiknek a második kérdésük, harmincon felül is az volt, hogy : van pasid, gyorsan töröltem a szebbik énem. Barátnőm nevetve csak ennyit mondott a történtekre: hát döntsd el mi akarsz lenni tisztes anyuka vagy díva.

Nem könnyű. Inkább fantomkodom.